GÁLAMŰSOR NYITOTTA A CENTENÁRIUMI RENDEZVÉNYSOROZATOT
Kékbe öltözött csütörtök délután a Városi Színházterem a Bajai Szakképzési Centrum két iskolájának közös centenáriumi megemlékezésére.
A Bajai SZC Türr István Technikum és a Bajai SZC Bányai Júlia Technikum és Szakképző Iskola is az idei tanévben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A jubileumi emlékévet egy közös, impozáns és lélekemelő ünnepi műsorral nyitottuk. Köszöntötte iskoláinkat Zsigó Róbert országggyűlési képviselő úr, Nyirati Klára Baja Megyei Jogú Város polgármestere és Valterné Pataki Gabriella a Bajai Szakképzési Centrum főigazgatója.
A színes, látványos műsorban diákjaink megidézték a múltat, és bemutatkoztak az intézmények tehetségei is.
A Türr-ből Túróczy Zoltán Tanács című versét Bán Botond 10. A osztályos tanuló mondta el, Krajlevic Darjan 11. A osztályos tanuló gitárkísérete mellett (felkészítő tanáraik: Pál Ágnes és Appelné Plasek Gyöngyi voltak). Kalló Enikő 12. C osztályos tanuló táncpartnerével, Kazy Zsigmonddal latin táncot, Jive koreográfiát adott elő (felkészítő tanáruk Orbán Ferencné).
Majd Horváth Anett és Bor Katalin igazgatók közös beszédét követően Mészáros Martina 12. B. osztályos tanuló saját szerzeményét, egy végzős tanuló visszaemlékező dalát adta elő Fehér Diána 12. D. osztályos tanuló közreműködésével. A dal címe: Türr hazavár.
Bor Katalin igazgató beszédében kiemelte, hogy az iskola történetének 100 éve bizonyítja, hogy a körülményekhez való alkalmazkodásban, az emberi értékek átadásában, az összefogásban jelesre vizsgázott az iskola közössége. Az együttműködésben rejlik a türrös közösség ereje, ami lehetővé tette, hogy az alma materünk a 100 év alatt a külső körülmények folyamatos változása ellenére talpon maradjon, fejlődjön és növekedjen. Jó ennek a nagy türrös családnak a tagja lenni!
Köszönjük az iskolaalapító Legány Dezső igazgató unokájának, Bucsányi Máriának, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket, és emelte az ünnepi megemlékezés fényét; és köszönjük minden kedves vendégünknek, hogy együtt ünnepelt velünk.
Tiszteletünk jeléül idézzük iskoláink 1. közös igazgatójának, Legányi Dezső igazgatóúrnak 100 évvel ezelőtti gondolatait:
„….nagy és nehéz a feladat, amelynek elvégzésére gyenge erőmmel vállalkoztam, s ünnepélyes a pillanat, amely most bennünket összehozott. Abban állott a feladat, hogy Baja városában teremteni kell egy új iskolafajt, amellyel a város eddig nem rendelkezett. S ma, amikor sok tervezgetés, fáradozás után a város és annak társadalma eljutott oda, hogy ennek a bajai új iskolafajnak most felépülő épületéhez az első alapkövet lerakhatja, az kétségtelenül ünnepélyes pillanat…..Célunk az általános műveltséggel rendelkező, de modern gazdasági szaktudással felvértezett ifjúság nevelése. Hiszen ha valamikor, úgy ma ez, hazánk reménységének a szó legnemesebb értelmében vett művelt emberekké való nevelése, a legelső fontosságú, állami, közgazdasági és kultúr feladat….Megfogadjuk Széchenyi intelmét, amely az ország jövőjét a kiművelt emberfők sokaságával látta biztosítottnak…..”
100 évvel ezelőtt, azaz 1923-ban, 28 lánytanulóval indult el az oktatás iskolánk elődjéül szolgáló intézményben. Az igazgatás akkor még együtt zajlott a mostani Bajai SZC Türr István Technikummal, így a születésnapunk nyitóünnepségét a 2 iskola együtt tartotta a Városi Színházteremben. A két iskola tehetségei, a múltunk összefonódásai, a szakmáink és nevelési értékeink bemutatása, az identitásunk kiemelése és a jövőbe vetett hitünk reménye, a múltunk tisztelete átjárta a műsort a teltházzal tisztelgő színházban. Köszönjük vendégeinknek, hogy együtt ünnepelhettünk, köszönjük a szervezők és a szereplők igényes, minőségi munkáját, köszönjük a segítő partnereink támogatását!
Isten éltesse a Bányait és a Türrt!
A Türr tanulói táncos videóval is a jubileumra készültek: